Pardubice_Csoportkép

Utazik a True Style Dojo – élmény videó Takashi Kuroki mester májusi szemináriumáról

Májusban látogattunk ki Takashi Kuroki mester szemináriumára a Csehország beli Pardubice-be. Ez volt a dojo első közös edzőtábora, ami nagyon jó lehetőség volt arra, hogy jobban megismerhessük egymást és természetesen mélyebb betekintést kaphassunk a Nishio Aikido-ból.

A pardubicei tábor nagyon jó hangulatban telt el, a tornatermi éjszakák, az intenzív edzések és a sok beszélgetés kifejezetten összehozta a csapatot, mondhatnám azt is, hogy itt született meg a True Style Dojo, nem véletlen a mondás, hogy lakva ismeri meg igazán az ember a másikat…

Aikido szempontból nagy fegyvertény volt, hogy a dojo néhány hónapos fennállásának ellenére, minden tagunk képes volt érdemben gyakorolni, hiszen már nem az alapokkal kellett – elsősorban – bajlódni. Nagyon sokat segítettek a helyi és más országból érkezett (lengyelek, németek, ukránok, stb.) haladók, akikhez bátran lehetett fordulni segítségért. Kuroki mester oktatási módja igazán megértés centrikus, nagy türelemmel mutatta be újra és újra a technikákat, ráadásul nagyon kihon fókuszó volt a tábor, ami számunkra aranyat ért, hiszen az alapok megszilárdítása volt a legfontosabb cél.

A helyszínen számos felvételt készítettünk, amik részben oktatási segédanyagként, részben pedig élménybeszámolóként funkcionáltak. Az utóbbi célból készült el az edzőtábort bemutató kisfilmünk, amiből elég jól átjön a hangulat és a gyakorolt technikák jellege. Jó szórakozást hozzá!

 Povázsai Laci

 

Leave a Comment